Az úgy történt, hogy a kukoricagórét a felségem Nagyapja építette 1937-ben, egy időben a házzal. A tövébe egy körtefát is ültetett. Amikor én a 1985 telén először jártam ott a góréban csöves kukoricát tároltak. Ahogy igény volt rá a góréból vesszőkosárban hordtuk a csöveket a morzsolóhoz. A lemorzsolt kukoricát aztán rögtön le is daráltuk.
Nyárra, mire elfogyott a kukorica a körtefához jártunk a gyümölcsért. A körtét elérni nem lehetett, ezért egy póznával vertük le a körtét úgy, hogy még el is kapjuk, mert az ütődésmentes körte a legfinomabb. A földre hulló körtének is megvolt a helye, mert abból cefre lett.
A góré, a körtefa alatt még szolgált volna néhány évtizedig, de a kilencvenes évek végére már csak morzsolt kukoricát hozott a teherautó. Így aztán szegény góré is lebontásra került. A múlt évben aztán feleségem azt kérte, hogy készíttessek neki egy Ex Librist, amelyiken legyen kukoricagóré, és pipacs.
A festőművész barátomat megbíztam, hogy rajzolja meg nekem egyetlen képen a feleségem szülői háza udvarán álló egykori górét a körtefával, és a pipaccsal. A mű el is készült. Én készítettem róla digitális másolatot, mely alapján már feleségem minden könyvébe lehet ragasztani.
Tíz évvel ezelőtt még üresen állt a góré az udvaron.
Ezen a képen az idei évben már csak a körtefa áll.
Az idei évben a ház előtti virágoskertbe tévedt egy pipacs.
