A piros futórózsa bokor volt Édesanyám kedvence. Miután utolsó földi lakhelyéről elköltözött – a házat eladtuk -, a ház előtti rózsabokorból egy tövet a hétvégi házam elő ültettem. Az idei évben igen bő virágáldással örvendeztetett meg bennünket a rózsa. Tudta mikor kell nyílni, akkor volt a legszebb a sok rózsával, amikor vendégeink jöttek. A rózsavirágos vendégség után úgy gondoltam Várnai zsenitől, Édesanyám kedvenc költőnőjétől olvasok verseket. Nem találtam otthon verseskötetét, így aztán a neten keresgéltem. Valahogy nem az igazi elektronikusan verset olvasni, így aztán elkezdtem eladó kötet után nézelődni.
„Én nem mondok le soha reményről” – verseskötete több netes helyen eladó, és szinte mindegyik dedikált. Ez nem csoda, hisz a kiadás évében már az államilag nem támogatott szerző volt, így kénytelen volt maga terjeszteni.
A postán terjesztett egykori reklámja is érdekes kortörténeti dokumentum. Az én általam választott, és megvásárolt verseskötetéhez a dedikáláshoz még az egyik versét is ajánlja a verseskötet olvasójának. A verseskötetet olvasva láttam, egykori tulajdonosa még néhány vershez jelöléseket is tett. Amennyiben könyvtári könyv lett volna, ez idegesítene, hogy a kölcsönző „belefirkál”, de ha az egykori tulajdonosa tette, akkor az bocsánatos bűn.
A könyvből ide tettem a címadó, és a tulajdonosnak ajánlott vers scannelt képeit. A valódi könyvből való olvasás élménye az megmaradt nekem, de talán így nyomtatott vers képéről való versolvasás élvezetesebb. Azt már sajnos nem tudom megmutatni, hogy a verseskötet lapjai a diósgyőri papírgyárból származnak, mert a gyár vízjele díszíti a lapokat.
A legközelebbi posztomban azt is megtudhatjátok, hogy Várnai Zseni kinek dedikálta ezt a kötetet.
